Regionális Kollektív Biztonsági Rendszerek
A szervezeteket olyan megállapodások és szervezetek képviselik, amelyek biztosítják a biztonságot külön kontinenseken és régiókon. Jelentőségüket semmiképpen sem csökkenti az a tény, hogy a modern hadianyagok globális jellegűek. Az a képesség, hogy megakadályozza a helyi konfliktusokat, amelyek teljes körű háborúvá válhatnak, az államokat különböző szinteken egyesíti. Ez a rendelkezés az 1. § 1. bekezdésében szerepel. Az ENSZ Alapokmányának 52. cikke, amely regionális megállapodások vagy testületek létezését teszi lehetővé, azzal a feltétellel, hogy az ilyen megállapodások vagy szervek és tevékenységük összeegyeztethető a Szervezet céljaival és elveivel. " A kollektív biztonság hatékony területi rendszerei szükségessé teszik a térség valamennyi államának részvételét, függetlenül társadalmi és politikai rendszereiktől. Ugyanazt a célt követik, mint a kollektív biztonság egyetemes mechanizmusa, a nemzetközi béke és biztonság fenntartása. Ugyanakkor működési körük korlátozott a kollektív biztonság egyetemes rendszeréhez képest. Először is, a regionális szervezetek nem rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy bármilyen döntést hozzanak a világ valamennyi államának érdekeit érintő kérdésekben, vagy más vagy több régióhoz tartozó államok érdekeit; másrészt a regionális megállapodás résztvevői csak akkor jogosultak a regionális cselekvésekkel kapcsolatos kérdések megoldására, és befolyásolhatják az adott csoport államainak érdekeit.
A regionális szervezetek kompetenciája elsősorban a tagok közötti viták békés rendezésének biztosítása. Az Art. 52 az ENSZ Alapokmánya, a tagok e szervezetek mindent meg kell tenniük, hogy elérjék pacific razresheniya- a helyi viták a saját szervezetek a vitával kapcsolatban a Biztonsági Tanács, az utóbbi az ő Oche vörös ösztönözniük kell ezt a módszert a vitarendezés.
A régiókban és az azokban előforduló helyzetekben mutatkozó különbségek miatt az ENSZ Charta nem határozza meg pontosan a regionális egyezményeket és testületeket, amely biztosítja az államok csoportja által a regionális cselekvésre alkalmas kérdés megoldására irányuló tevékenységek rugalmasságát. Egy ilyen helyzet ad okot arra, hogy beszéljünk a regionális szervezetek és az Egyesült Nemzetek közötti kapcsolatok jelenlegi modelljáról és a formális "munkamegosztásról" a béke fenntartásában.
A Biztonsági Tanács a regionális szervezeteket arra használhatja, hogy vezetése alatt kényszerítő intézkedéseket hajtson végre. Maguk a regionális szervezetek nem jogosultak arra, hogy a Biztonsági Tanács állásfoglalása nélkül kényszerítő intézkedéseket hozzanak. A regionális szervezeteknek joguk van arra, hogy kényszerítő intézkedéseket alkalmazzanak csak a regionális kollektív biztonsági rendszer egyik résztvevője által elkövetett támadások visszaszorítására.
A regionális szervezetek másik fontos feladata, hogy hozzájáruljon a fegyverek csökkentéséhez és megszüntetéséhez, és elsősorban a tömegpusztító fegyverekhez.
A kollektív biztonság regionális rendszerének létrehozása az államok gyakorlati tevékenységeiben nagy figyelmet fordít. A második világháború előtt a Szovjetunió erőfeszítései ellenére létre lehetne hozni egy kollektív biztonságot az európai kontinensen. A háború utáni időszakban a nemzetközi kapcsolatok Európában a két "világrendszer" közötti konfrontáció alapján épültek. Nyugati országok 1949-ben kötötték meg az Észak-atlanti Szerződést (NATO). A szocialista országok kölcsönös lépése a Varsói Szerződés 1955-ben történt aláírása volt.
Mindkét szerzõdés szövegei tartalmazták a felek konkrét kötelezettségvállalásait a béke és a biztonság fenntartása érdekében: tartózkodjanak az erõszak fenyegetésétõl vagy használatától, a nemzetközi viták békés úton történõ megoldására. De ezek a kötelezettségek csak a szerződésekben részt vevő államokkal kapcsolatosak. Ami a szervezetek egymáshoz való viszonyát illeti, "hideg háború" állapotban voltak. Nem szabad megjegyeznünk azt a tényt, hogy a NATO-t a regionális biztonsági megállapodások megkötésének alapvető feltételeinek megsértésével alakították ki. Az ENSZ "regionális megállapodások" alapokmányának VII. Része tartalmazza a különböző régiókban található országokat.
A szerződésnek megfelelően a NATO célja az összes tagja erőfeszítéseinek egyesítése a kollektív védelem és a béke és biztonság megőrzése érdekében. E célból azonban az erőteljes katonai struktúra létrehozására irányuló intézkedések nem értenek egyet.
Az új államok NATO-befogadása bizonyítja az Art. 7. cikke, amely előírja az államok meghívását, és nem a személyes kérelem elfogadását. A kelet-kelet NATO kiteljesedése nagymértékben megerősíti a katonai gépet az új tagok rovására, ami nem járul hozzá az európai biztonsághoz. A NATO "átalakítása", amelynek vezetői felelősek, szintén nem felel meg a céloknak. A békefenntartó műveletek lefolytatását és a Békepartnerség program végrehajtását az 1949-es szerződés nem irányozza elő, a NATO által az európai kontinensre bízott szerep pedig túlmutat a hatáskörén.
A Varsói Szerződés aláírásra került szoros összhangban az ENSZ Alapokmányának és a megkülönböztető jegye, mint Defense-CIÓ a szervezet arra törekszik, hogy hozzon létre egy kollektív biztonsági rendszer az összes európai állam. Az Art. 11. cikke kimondja: „Abban az esetben, egy európai kollektív biztonsági rendszer és a következtetést ebből a célból az Európai Unióról szóló szerződés Kollektív Biztonsági mi rendíthetetlenül törekszünk szerződő felek a Szerződés álló veszít erejéből a hatálybalépésekor az akció-Vie európai szerződés ”.
Az európai kollektív biztonsági rendszer alapjait az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia határozta meg. Az aláírt Helsinki Záróokmány (1975) tartalmaz elveket államok közötti együttműködés és kapcsolatok, vázolja egyedi intézkedések terén a leszerelés, beleértve a bizalomépítő intézkedések a katonai területen, mivel a gyakorlati lépéseket annak érdekében, európai nélkül pasnosti. A záróokmánynak a kollektív biztonság európai rendszerének alapjául szolgáló megkülönböztető jegye az, hogy nem ír elő kényszerítő intézkedések alkalmazását.
Gyakorold a térségi szervezetek az előzetes dokumentum, amely rendelkezéseket tartalmaz a kollektív IU-rah esetén fegyveres támadás ellen, a tagállamok (LAS, OAU, OAS), ismert, hogy a békefenntartó erők (például a teremtés 1981 Az afrikai afrikai erők afrikai egységének szervezete a csádi helyzet stabilizálása érdekében).
Kollektív biztonság a Független Államok Közössége (FÁK) keretében
A CIS tagországok a CIS alapokmányával összhangban vállalták, hogy összehangolt politikát folytatnak a nemzetközi biztonság, a leszerelés és a fegyverzetellenőrzés területén, és fenntartják a biztonságot a Nemzetközösségben.
Abban az esetben, fenyegeti a szuverenitását, biztonságát és területi épségét, egy vagy több első sudarstv tag vagy a nemzetközi békét és biztonságot hozzanak létre egy mechanizmust a kölcsönös konzul Tatsiy hogy álláspontjainak összehangolása és tegyen lépéseket a száj-sérülés veszélye, beleértve a békefenntartó szükség esetén a fegyveres erõk államfõi tanácsának az egyéni vagy kollektív önvédelemre asno Art. Az ENSZ Alapokmány 51. cikke.
A FÁK kollektív biztonsága az ENSZ Alapokmányának (kollektív önvédelem) normái alapján épül fel. Ebből kiindulva a Szerződés megfelelő mechanizmust tartalmaz a kölcsönös segítségnyújtásra agresszió esetén. Ez magában foglalja a katonai segítségnyújtást, valamint a kölcsönös támogatást. A fegyveres erőknek az agresszió visszaszorítása érdekében történő felhasználását kizárólag a FÁK-tagállamok vezetői veszik igénybe. A fegyveres erők tagállamokon kívüli használata csak a nemzetközi biztonság érdekében végezhető szigorúan az ENSZ Alapokmánya és az e szerződésben részes államok jogszabályai szerint. A szerződés nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy egyéni és kollektív védelmet nyújtsanak az agresszió ellen.
A szerződés tisztán védekező jellegű. A csatlakozásra nyitva áll minden érdekelt állam, amely osztozik a céljain és alapelvein. Ezenkívül vállalta, hogy létrehozza a kollektív biztonság rendszerét Európában és Ázsiában, amelyen e Szerződés szükséges változtatásai függenek.
A döntés, hogy békefenntartó műveletek keretében a CIS államfők a Tanács által elfogadott hozzájárulásával minden a konfliktusban érintett feleket, valamint figyelemmel a megállapodás tűzszünetet, és az ellenség más bírósági intézkedéseket.
A VIR-ben működő békefenntartó csoportokat eseti alapon, a megállapodásban részes államok önkéntes alapon, az egymásnak ellentmondó felek kivételével állítják össze.