A szervezet számviteli (menedzsment) számviteli politikája adminisztratív eszközként
A számviteli politika fogalma és jelentése
A számviteli politika koncepciója viszonylag nemrégiben jelent meg mindennapi életünkben. Hazánk gazdálkodási igazgatási-irányítási rendszerének idején a vállalatok, szervezetek és intézmények nem voltak képesek semmit választani a számviteli szervezetben vagy technológiában. Szigorú, jól definiált utasítások voltak, amelyek szabad értelmezését megsértették, ami súlyos következményekkel jár a vezetők számára.
Az oroszországi gazdasági reformok megkezdésekor megkezdődött a jelenlegi számviteli rendszer reformja és annak a nemzetközi számviteli standardokhoz való hozzáigazítása. Az első lépés ebben az irányban az orosz számviteli előírások - a Számviteli Szabályok - fejlesztése volt. Nem véletlen, hogy az első standardunk a Számviteli Szabályzat "A Szervezet számviteli politikája" (PBU 1/98).
Tartós félreértés áll fenn, hogy a számviteli politikát évente megrendeléssel kell kiadni. Ez nem szükséges. Ezenkívül kívánatos, hogy a számviteli politika hosszú időn át elfogadott és hosszú időn át változatlan maradjon, míg az objektív feltételek változatlanok maradnak. Ha vannak objektív okok (például jogszabályi változások), akkor a számviteli politikát össze kell hangolni ezekkel a változásokkal. A számviteli politikák változása a szervezet vezetősége kérésére, a megengedett határokon belül csak a következő év elejétől lehetséges. Az éves jelentésben szereplő magyarázó megjegyzésben be kell jelenteni az adóhatóságoknak. Ugyanakkor gyakran fordul elő olyan helyzet, amikor a szervezetben vagy a vállalatban megjelenik a probléma, amelynek megoldása sokrétű, és ez a probléma nem jelent meg a szervezet vagy a vállalat irányítóberendezése előtt. Ilyen esetekben a normatív dokumentumok lehetővé teszik az olyan számviteli politikák kiegészítéseinek kidolgozását és elfogadását, amelyeket a megbízások az év során bármikor kiadhatnak.
A szervezet számviteli politikájának értékét nehéz túlbecsülni. Igaz, a számviteli politika sorrendjét belső normatív dokumentumnak hívják. amely nagyban meghatározza a szervezet és a számviteli technológia szabályait. A számviteli politika kialakításakor a szervezetnek a törvény által megengedett számviteli módszerek egyikét kell választania. Ha bármely kérdésben a szabályozási dokumentumokat nem kínálják megoldási változatainak, akkor a szervezet saját belátása szerint dönthet úgy, hogy a döntés fejlett változatát könyveli a számviteli politikában.
A számviteli politika, mint már említettük, egyfajta irányítási számviteli eszköz, mivel az abban meghozott döntések befolyásolják a szervezet költségeinek alakulását, következésképpen a termelési költségeket. Vagyis a számviteli politikát oly módon kell felépíteni, hogy a lehető legnagyobb mértékben megfeleljen a szervezet érdekeinek. Másrészt, mivel közvetlen hatással van a prémiumköltség kialakulásának folyamatára, a számviteli politika nagymértékben meghatározza a szervezet adófizetési összegét. Ez még egy megerősíti a szervezettel kapcsolatos jól bevált számviteli politika fontosságát és szükségességét. A számviteli politikában alkalmazott egyedi objektumok elszámolásának elszámolási szabályai, a számviteli politikában rögzített legfontosabb mutatók rögzítésére vagy elosztására kialakított módszerek alkalmazása az adóellenőrzés normává válik, még akkor is, ha a szervezet valamilyen okból nem felel meg az adóhatóságoknak. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha a szervezet nem lépte túl a hatáskörét, és a törvény és egyéb normatív dokumentumok által biztosított keretek között járt el. Végül pedig: a választottbírósági gyakorlat azt mutatja, hogy a számviteli politikát normatív dokumentumként és az adóhatóságokkal folytatott bírósági vitában fogadják el.
Az egyes objektumok elszámolásának módja a vezetői döntések következtében
Mint ismeretes, a számviteli politika elsősorban a szervezet vagy a vállalkozás számviteli munkájának szervezeti és műszaki jellemzőit határozza meg. Különösen a számviteli politika ezen szakasza mutatja be, hogy a számviteli részleg hogyan szerveződik meg, hogy vannak-e számviteli dolgozók munkaköri leírása, ha a számviteli részleg önálló egységként létezik; a számlák munkatervének kidolgozása; milyen formában használják a számvitel a szervezetben; a munkafolyamat ütemterv kidolgozása; milyen gyakran történik ingatlanok és kötelezettségek nyilvántartása, stb. Mindezek az árnyalatok fontos szerepet játszanak a számviteli tevékenységek megszervezésében, de nem befolyásolják a prémiumköltség kialakulásának folyamatát és az adófizetések összegét. Tehát most nem foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. Számunkra sokkal nagyobb érdeklődés a diszciplínában: "Számviteli (menedzsment) elszámolás" jelenti az egyes objektumok számviteli technológiájának kérdéseit, mivel itt van a számviteli elemzők tevékenységi köre és a menedzsment munkatársai. Az objektum helyes megválasztásának módjától függően a termelési költségek (munkák, szolgáltatások) alakulására gyakorolt hatása nagymértékben függ.
Tekintse meg a számviteli politika legfontosabb elemeit ebből a szempontból.
1. A fejnek joga van önállóan létrehozni az értékhatárt a tárgyi eszközök és az IBE közötti munkamegosztás tekintetében. Az általános szabály az a minimális havi bér 100-szoros összege, de a fej a szervezet érdekeit figyelembe véve csökkentheti ezt az arányt. A tárgyi eszközök értékhatárának csökkenése a megfelelő munkaeszközök amortizációs időszakának emelkedéséhez és az állóeszközök beszerzési költségének egyenletesebb osztályozásához vezetne. Ezenkívül az értékcsökkenés lassabb elhatárolása növeli azt az időszakot, amely alatt ezek a tárgyi eszközök szerepelnek a mérlegben, és ezért az ingatlanadó alá esnek.
3. A tárgyi eszközök értékcsökkenésének elszámolása számviteli célokra a PBU 6/97 "Tárgyi eszközök nyilvántartása" és a tárgyi eszközök nyilvántartásba vételének módszertani irányelvei szerint különböző módon hajtható végre. A gyakorlatunk hagyományos módja lineáris, amelyet még mindig a legtöbb vállalkozás használ. Az amortizáció gyorsított módszerei azonban csak számviteli célokra ajánlottak, mivel az értékcsökkenési leírásban az értékcsökkenési leírás csak lineáris módon kerül kiszámításra. Ezért a számviteli politika ezen eleme fontos a költségek és a termékek eladási árának kialakításához.
4. Az IBE értékcsökkenésének elhatárolása a PBU 5/98 "Készletek elszámolása" című terv szerint történik. Leggyakrabban az IBE értékcsökkenésének kiszámítására szolgáló kamat módszer alkalmazható hazánk szervezetére, de bizonyos megengedett módszerek alkalmazhatók egyes MBP típusokra: fontos, hogy a kiválasztott módszereket rögzítsük a számviteli politikában. A módszer kiválasztása a vezetés által a könyvelők-elemzők előtt meghatározott feladattól függ. Mindazonáltal figyelembe kell venni, hogy a már megvásárolt tárgyi eszközökkel és az IBE-vel kapcsolatban nem lehet megváltoztatni a választott módszert. A szervezet csak az újonnan szerzett tárgyak esetében módosíthatja az értékcsökkenési módszert.
5. Az anyaggyártás jelentős mennyiségű beszerzésével és leírásával a szervezet (az inflációs számvitel alatt) értékelheti azokat:
- az első vagy korábbi időbeli vásárlások költsége, az úgynevezett FIFO módszer;
- a legutóbbi beszerzési idő, vagy a LIFO módszer költsége.
A termelési költségek növelése és a raktárakban lévő anyagok többi részének költségeinek csökkentése, és így a nyereség és a vagyon adójának csökkentése érdekében a szervezetnek a LIFO módszert kell alkalmaznia. Az ellenkező eredmény eléréséhez használja a FIFO módszert. A vezetőnek azonban figyelembe kell vennie az ország ténylegesen fejlődő helyzetét, amikor az anyagok és termékek árazási folyamata meglehetősen spontán, ezért hosszú távon nem garantálják a folyamatban lévő folyamatok rögzítését. Ezért véleményünk szerint a legjobb, ha ez a hagyományos körülmények között alkalmazott módszer az átlagos súlyozott költséggel, amely a legjobban figyelembe veszi a különböző felek (szervezetek és adóhatóságok) ellentétes érdekeit.
6. A termékek előállítási költségeinek megteremtésére irányuló eljárás nagymértékben függ a folyamatban lévő munka értékelésére alkalmazott módszertől, valamint a közvetett (általános termelési és általános gazdasági költségek) elosztásának módjától. Az indirekt költségek, mint ismert, minden terméknél gyakoriak, és a teljes vagy hiányos költség kiszámításakor ki kell választani az általános termelési és általános gazdasági költségek terjesztését. Ez utóbbi a leírásuk szerinti módszerrel összhangban csak a termék megvalósításának szakaszában vehető figyelembe, vagyis nem számolható el a 20 "Alaptermelés" számlájára, hanem a 46 "Termékek (munkák, szolgáltatások) értékesítésére".
7. Számos szervezet vagy vállalkozás hoz létre tartalékokat a jövőbeni kiadások és kifizetések. A számviteli politikának fel kell sorolnia a létrehozott tartalékokat, mivel az ilyen tartalékokat a termelési költségek növelésével és így a nyereség és az adózás csökkentésével hozták létre. A jogszabály meghatározza a lehetséges tartalékok listáját, és a szervezetnek meg kell jelölnie az általa alkotott számviteli politikát. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a határidők lejárta után a tartalék fel nem használt része nyereséget könyvel el.
8. A számviteli politika által meghozott döntések között nagyon fontos döntés a szervezet számára, hogy felismerje a termékek (munkák, szolgáltatások) értékesítésének pillanatát számviteli és adóügyi célokra. Általánosan elfogadott a termékek szállításának időpontjában (munkavégzés, szolgáltatásnyújtás) történő végrehajtásának meghatározása, mivel az adótörvénykönyv értelmében a végrehajtás a tulajdonjog átruházásának vagy a termékek szállításának pillanatát jelenti. Ugyanakkor a szervezet kötelessége az adók kivetése és megfizetése, még pénzeszközök hiányában is. Hazánk körülményei között, amikor a vevők és az eladók kifizetései meglehetősen sokáig tartanak, a szervezetek adózási célból az értékesítést nem küldeményként határozzák meg, hanem az árukat a vevők fizetik.