A haladás humanista mérése
TÖBB ANYAGOK A TÉMAKBAN:
A huszadik század története rávilágított arra, hogy az emberiség elidegenítése az általa létrehozott intézményekhez, az újonnan létrehozott termelési szervezeti formák a mai nemzetközi munkamegosztásban részt vevő társadalmak számára jellemzőek. Azt is feltárta, hogy csak azok a erők és eszközök vannak relatív irányítással, amellyel a tudományos és technológiai fejlődés az embereket felruházza. Végtére is, közülük sokan, figuratív módon, inkább hasonlítanak vadon élő ragadozókra egy fangban, mint házi állatoknál. Ők kihasználták, kihasználták, de az ember még nem szőtt meg. Az ilyen "fél-asszimiláció" kifejezés kifejező példája (és skála szimbóluma) atomenergia. A termonukleáris reakció nem földi jelenség. Ez azoknak a folyamatoknak a reprodukcióját jelenti, amelyek óriási skálán vannak a Napon. Alapvetően aránytalan az ember számára, mint az evolúció során kialakult lény (az emberek, mint minden élőlény, nem igazodnak például a sugárzás-kozmikus besugárzás erős dózisaihoz).
A 18. és 19. században a racionális értékelések teljes rendszerének központi kérdése volt a kérdés: "Nem ez utópikus, megvalósítható-e, gyakorlatilag megvalósítható-e?" A tudományos és technológiai forradalom korában, amikor a legfantasztikusabb elképzelések gyakorlatilag kivitelezhetővé válnak, a racionális gondolkodásnak elsősorban azt kell kérdeznie: "Nem pusztító egy ember számára? Szükséges-e, hasznos-e, ez jelentősége számára?" Ez már nem csupán objektív lehetőség és bizonyos tevékenységek objektív feltételessége (bár ez a probléma nem kerül ki), hanem elsősorban a jelentésük.
Jelentése természetesen egy személy.
Az emberek anyagi igényei - történelmi és kulturális valóság; már "kódolt" és egyetemes erkölcsi tilalmakat, valamint a különböző társadalmakra jellemző erkölcsi határokat és az emberek civilizációs fejlődését. A gazdaság racionális, amennyiben figyelembe veszi és biztosítja az elsődleges, sürgető emberi szükséglet "humanitárius bizonyosságát". Mindaddig, amíg sikerül, "önmagában humánus". Ugyanakkor a közelmúlt története számos példát ad arra, hogy a gazdaság elveszíti ezt az ősi, magától értetődő utalást a fogyasztás történelmileg meghatározott körülményeire, sőt még a nagy tömegek szükségleteinek kielégítésére is.
A 19. század második harmadában kezdődően a kapitalizmus újra és újra megtapasztalta a túltermelés válságait. A piac hasznos haszonnal teli, de nem fogyasztották, mivel a lakosság alapvető, működő tömege nem tudta megvásárolni őket alacsony vásárlóereje miatt. A termelés további "normális működésének" biztosítása érdekében a felhalmozott "nem fogyasztható segédprogramot" néha egyszerűen megsemmisítették.
Nem csak a gazdasági folyamatok, hanem a technológia, a tudomány, sőt a művészet képesek elidegeníteni egy személytől, elveszítik eredeti létfontosságú és gyakorlati jelentőségüket. És itt nem csak a szakmai autonómia, a "tiszta", mint a játékeszközök, a "tudomány a tudomány" vagy a "művészet művészete" megjelenése lehet. Az a tény, hogy mind a technológia, mind a tudomány, mind pedig a művészet egyre inkább próbálkozik puszta kísérleti újításainak a társadalomra gyakorolt hatásával.
Soha azelőtt világkultúra nem hangzik olyan hangos hívások védelmére vonatkozó meglévő (élőhely, az élet, műemlékek, szellemi örökségét, az erkölcsök, a racionális gondolkodás készségek, stb.) Tárgy védelem és tárolás gyökerezik a globális helyzet az emberiség össze van kötve a megvalósítása nem kontrollált folyamatban. Annak érdekében, hogy, hogy feleljen meg a legmagasabb eszményeket, először is meg kell részt venni a túléléshez és megőrzése - az igazság, bemutatva a modern korban. Ez megkönnyíti, hogy hallja a parancsolatot, hogy a fennálló fejében fejezték ismételt és hosszú kitörése előtt a környezeti válság és a fenyegető nukleáris háború: nincs javulás mentés nélkül, nincs fejlődés nélkül folytonosság nélkül gondos és gondoskodó hozzáállás a múltban. Ez minden tevékenységre igaz, de leginkább azok számára, ahol a személy maga a társadalmi befolyás tárgya.
Még a modern idők humanista filozófiájában is felmerült egy koncepcionális ellenzék: az ember nem valami.
A XX. Század történelmi tapasztalatának fényében a tézis "az ember nem egy dolog" lehet és érdemes egy másik fontos értelmezést is kapni: egy embert nem lehet gyártani, újjáépíteni, újjáalakulni, mintha csak egy szükséges termék lenne a társadalom számára. Ez a helyzet ma különösen fontos. A modern manipulációs mechanizmusok (az elidegenedett oktatási gyakorlatok eszközei) olyan veszélyesek az ember spirituális önmegőrzéséhez, mint a fizikai túlélés legújabb fegyverei. Nem meglepő, hogy az elmúlt évtizedek filozófiai irodalmában a társadalmi haladás emberi mértékének problémája annyira akut és sokrétű. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a társadalom megszűnik az aktív oktatási tevékenységből, a személyiség kialakulásától kezdve a humanista elvekkel összhangban. Az ilyen tevékenységek azonban nem szabad manipulatív formákat ölteni. Az embert fel kell kérni, hogy szabadon azonosítsa és fejlessze az ő intellektuális intelligenciáját és az emberiséget, ami csak ésszerű és humánus társadalomban lehetséges.