Első hó írni egy barát (Nicholas Pelevin)

Soha nem az volt az érzése, a tavaszi, mint most ősszel? Ez után. Meleg volt nap, és akkor kezdett az eső, és most a hó. Mintha az első hó. Mintha vágott nyarán évben. Tavasszal és ősszel azonnal. Veti ki a város, fehér, tiszta és megolvad azonnal. ... szeretnék mosolyogni. Ne felejtsük el, akkor is ez volt az első hó. Csak körözött a város felett, és csak elolvadt ... Te mosolyogsz. „Nézd! Néhány hó! Az első hó! Tehát azt szeretnénk, hogy menjen, és mosolyog minden járókelők! És az emberek mennek, olyan szomorú, valahol siet. Így néz rám furcsán. Bolondok, nem értik semmit! Mindez oly nagy! Én már régóta így boldog, akkor az életem egy mese! Ma lettünk még közelebb. „Emlékszel? Ez egy nagyon szép estét. Azt mondtad, soha nem mondtam, hogy szeretsz. „Nem tudom, hogy mi az érzéseimet nekem, de azt tudom, hogy ott vannak.” Így mindig mondani. E két hónap volt nagyon vidám és boldog. Mese egy szó.
És jól vagyok. Nos, majdnem. Nem tudom. Élénk, egészséges, és akkor minden rendben van. Van egy csomó dolog történt. Emlékezz a barátod? Még azt is, véleményem szerint, az volt a szenvedély. Mi után a búcsúzó veletek vele kezdődött társkereső, bár is, ez nem jött össze. Nos, nem is beszélve. Végtére is, ő még gyerek, és akkor valószínűleg egyetért velem. És én kirúgták állásából, válság, három hónap pénz nélkül. Most dolgozom az eladó a piacon. Nos, ami vezérli eladni, persze, hogy nem engedélyezett, és ezért nem jogszerű.
Azt hallottam, hogy minden rendben van veled. És ez tetszik. Annyi dolgot akartam mondani, de mint mindig, a szavak eltűnnek.
És ne feledd, ahogy te látsz engem ki, amikor elmentem egy hétre külföldre, majd találkozott. Golyó. Az agyam tisztán metszett arcod, amikor kiszálltam a kocsiból. Boldog, a könnyek. Azon az éjszakán buggy, amelyeket szét mondatok, néhány még épp, hogy az óceánjáró.
Mindez azonban az ősszel. És most, a tavasz és az első hó ...