Miért élek
Ó, prófécia lelkem!
Ó, a szív tele van szorongással,
Ó, hogy ütsz a küszöbön
Mintha kettős lenne.
Milyen tragikus erővel, Puskin felvetette ezt a kérdést:
Hiába ajándék,
Az élet, miért adtál nekem?
Vagy miért egy misztérium sorsa
Meg van ítélve, hogy végre kell hajtani?
Ki vagyok ellenséges hatalom
A jelentéktelenség miatt sírtam,
Lelkem töltötte szenvedéllyel,
Aggódott a kétségektől?
Nincs előttem cél:
A szív üres, az elme perverz,
És szomorúvá tesz
Egyhangú életzavar.
Nem ugyanaz a tapasztalat az életükben, és most nagyon sok! Igen, valószínűleg, és szinte ugyanazok a szavak lennének, ha ugyanolyan tehetséggel rendelkeznének, kifejezhetik állapotukat, az emberi lét paradoxságát, titokzatos rejtélyét számunkra.
Filaret (Drozdov), a moszkvai nagyvárosi (1887), aki már bölcsnek és most az egyház szentjének minősítette, mélyen és költői módon költői volt:
Nem hiába, nem véletlenül
Az Istentől kaptam életet,
Nem az igazság nélkül Titokban
A bánat elítélésre kerül.
Én vagyok öntudatos
A sötét mélységből kiáltott ki a rossz,
Szenvedéllyel töltötte el lelkét,
Az elme kétségbeesett.
Emlékezz rám, ó Zabvennyi nekem!
Ragyog az alkonyi végzeten -
És ezt Te készítette
A szív tiszta, világos elme.
A költő lelkét mélyen megrázta, és váratlanul megkapta a híres hierarchiát. Pushkin üzenetet küldött a Metropolitannak, amelyben őszinte hálát és szeretettel élt:
Kiszáradtam a váratlan könnyek könnyeit.
És a lelkiismeretem sebeit
A beszédeid illatosak
A kellemes tiszta olaj volt ...
Nagyszerű orosz zseniánk megtalálta a választ az égő kérdésre. Megértette, érezte, hogy minden lelkesedéssel, az élet kétségbeesésével elkerülhetetlen halálba vette. De ő is megtapasztalta a másikat - az öröm, hogy felismerjük, hogy egy személy nem számít a halál halálára, hanem az Istenbe töltött élet végtelen perspektívájára - a szeretetre. És ahogy az ismeretes, az ajkán az Ő nevével átment a világba.